1.fejezet

2010.04.29.

Kedves naplóm, avagy Dear Diaries!

A nevem Bonnie, Bonnie Benett. 17 éves vagyok és egy különleges kisvárosban élek a neve Mystic Falls. Ez a hely igazán lenyűgöző és még annál is több. Imádom. Két testvéremmel élek itt. A szüleink repülőgép balesetben haltak meg kerek hat éve. A testvéreim alatt két bátyót értek. Stefan és Damon Benett, a két idióta, vadbarom akiken legtöbbször csak nevetni szoktam. Imádom őket, ha nem lettek volna nem tudtam volna átvészelni a szüleink halála után keletkezett űrt. Persze nekik is felkellet dolgozni, de nekik valamiért könnyebben ment, mint nekem. Amúgy úgy igazából csak a féltestvéreim, mivel én más apától származom, de őt sosem láttam és nem is akarom. Amikor anyu élt akkor se mesélt róla, nem is akartam. Elég volt nekem egy apa, akit úgy szerettem mintha az igazi lett volna.

Felsóhajtottam és becsuktam a naplót. Kerek hat éve. Olyan furcsa érzés...Eldugtam az egyik festmény mögé a füzetet, majd elfújtam, a nem rég meggyújtott fekete és fehér gyertyát. Tudom jobb helyre kerültek és most onnan figyelnek, de akkor is fáj. Ezen a napon mindig mélabús vagyok. 04.29. úgy zakatol az agyamban, mintha soha nem felejthetném el. Mondjuk sosem fogom, ez volt az a nap amikor rájöttem, hogy az élet még sem tejszínhabos csokis süti, eperrel a tetején.
-Bonnie, gyere már! - hallatszott a két emeletes házunk alsó szintjéről Stefan hangja.
-Máris! - kiáltottam vissza. Átfésültem a hajam és feltettem anyu régi medálját. Ez egy ezüst nyaklánc kék topázzal a közepén.
Nagyon szeretem, főleg mivel mindenhez megy, így mindig magamnál tudhatom anyu egy kis részét.
Lesétáltam a lépcsőn, az ajtónál álltak szintén feketébe öltözve Damon és Stefan. Szomorúan rám néztek, majd szó nélkül beültünk a kocsiba és Damon kihajtott a temetőhöz.
Csak mi hárman élünk együtt. Van egy nagymamánk Dalia, de őt ritkán látogatjuk meg, állandóan azt hajtogatja, hogy boszorkány vagyok és különleges képességeim vannak. Kicsit zizzent, így Damonék nem szeretik, ha ott vagyok. Ő nem messze lakik Mystic Falls egyik elhagyott részén. Damon már 25 éves, így anyuék halála után ő lett a család fenn tartó. Stefan 19, csak két évvel idősebb nálam. Még ő is suliba jár. Néha mit ne mondjak eléggé kiábrándító, hogy a bátyáddal kell suliba menned. Persze szeretem Stefant meg minden, csak eléggé zavaró, ha mindig ott van, hogy megvédjen. Damon nem dolgozik, inkább csak úgy van. Anyuék hatalmas vagyont hagytak maguk után, így a pénzzel nem kell foglalkoznunk. Szerencsére ez nem szerepel a gondjaink között.
Megérkeztünk a temetőhöz, Damon leparkolt. Kiszálltunk a kocsiból és elsétáltunk anyuék sírjához. A tősgyökeres családoknál kaptak helyet, mivel a Bennettek is Mystic Falls alapítói vagy mi. Megálltunk a sírkő előtt és a szemem könnybe lábadt ahogy elolvastam a sír feliratot.

,,Itt nyugszik Edward és Elizabeth Bennett.
Meghalt 2004. 04. 29.
Az élet egy apró örömlángja is kihalt az ő haláluk napján."

Stefan kezét éreztem magamon ahogy átkarolt. Jó, hogy megtette, megnyugtatott. Mindig megnyugtat, nem tudom, hogy csinálja, de neki sikerül. Damon letette a fehér rózsát amit hoztunk. Ez volt anyu kedvence. Utána visszaállt és még néztük a sírt egy darabig, majd visszamentünk a kocsihoz és beültünk. Damon hazavezetett, ezzel megvolt ez is.
-Húgi jól vagy? - fordult hátra aggodalmasan Stefan, mert látta rajtam, hogy még könnyezik a szemem.
-Persze, csak tudod...-halványan elmosolyodtam.
-Még mindig fáj. - fejezte be helyettem a mondatot Damon, és ő a visszapillantó tükörből nézett rám aggodalmasan.
-Hé, fiúk elég legyen! Jól vagyok! - nevettem, csak hagyják már abba ezt a hülye nézést. Megálltunk a ház előtt, kiszálltam és felvánszorogtam a szobámba.
-Nem kérsz vacsit? - kiáltotta utánam Damon.
-Kösz nem. - adtam meg neki a választ. Késő volt, gyorsan lezuhanyoztam és bebújtam a jó meleg takaró alá.