8.fejezet

- Anna, én megyek jó? - ütögettem meg hátulról barátnőmet. Nem volt kedvem tovább maradni a bulin, semmi értelme sincs.
- Oks, majd dumálunk. - megölelt, szerintem látta rajtam, hogy valami nem oké, ezért engedett. - Szia!
- Szia!
Elköszöntem és elindultam a parkolóba. Ugyebár a tó régen horgász tó volt, és ezért van parkoló része. A zsebemből előkotortam a kocsi kulcsokat. Mikor is halk suttogás ütötte meg a fülem.
- Megmondtam, hogy hozz anyagot, mit nem lehet azon érteni?! - sziszegte egy fiú hang, nem messze tőlem.
- Én...én...eressz el, már nem üzletelek. - hallottam egy ismerős hangot, Anna öccse volt az Scott.
Hirtelen tompa puffanás hallatszott és Scott apró jajgatása. Óvatosan odaléptem a kocsihoz és megkerültem, ahogy gondoltam... a túloldalon egy nagy darab, srác állt. Kezével megmarkolta Scott pólóját és felemelte, úgy ütötte tovább.
- Hé! Ereszd el! - kiáltottam rá.
A fiú felemelte a fejét és végig nézett rajtam, majd elkezdett röhögni.
- Nem fogok egy kis libától beszarni, menekülj ha nem akarsz egy ütést a csinos kis pofikádra. - gúnyolódott.
- Mondom ereszd el. - közelebb léptem és szememmel a Scottot tartó kezére néztem, csak az volt bennem, hogy érezzen fájdalmat és engedje el Anna öccsét. Nem tudom mi történt, egyszer csak a nagy benga állat feljajdult, ledobta a földre Scottot és úgy bámult rám, mintha egy őrült lennék.
- Ezt, hogy csináltad? - kérdezte értetlenül.
Nem válaszoltam, éreztem, hogy gyűlik bennem valamiféle erő, megakartam torolni Scott pofonjait. Hirtelen felgyulladt a fiú előtt a kicsit vizes beton.
- Soha többet ne merd bántani. - mondtam és, hogy nyomatékosítsam benne a szavakat, apró tűz gömbök váltak ki a lángból és elindultak felé. A fiú ordítva elrohant. Én csak álltam, továbbra is éreztem azt a furcsa erőt bennem, ami mindezt kiváltotta.
- Bo...Bonnie. - rázott meg bátortalanul Scott. - Ezt...te, hogy csináltad?
Éreztem, hogy eltűnik belőlem az a fura akármi és újra önmagam leszek.
- Én, izé fogalmam sincs. Te...jól vagy?
- Igen, és köszönöm. - megtörölte a száját.
- Nincs mit, de én jobb ha hazamegyek.
Gyorsan elmentem és megkerestem a fekete merci-t. Ezt a tüzet tényleg én csináltam? Egyáltalán mit csináltam? Beültem a kocsiba és zavarodottan próbáltam elindulni, csak hatodszorra sikerült gyújtást adnom a motornak. Kigurultam a parkolóból, majd hazafelé vettem az irányt. Az egyik erdő menti elhagyott ösvényen mentem. Véletlenül se akartam, most kocsik közelébe menni, még a végén balesetet okozok. Alig figyeltem az útra, csak egy dolog járt a fejemben...Én mit tettem az előbb, mi volt ez az egész? Éreztem, hogy egyre jobban átjár a félelem.
- Áááááá! - sikítottam fel, amikor egy férfi teste került ki a kocsim elé és én elütöttem. Félrerántottam a kormányt, a kocsi félig neki ment az egyik fának. Mivel a biztonsági övet nem kötöttem be lefejeltem a kormányt. Bármilyen jól is néz ki a kocsi, a légzsákot a bátyáim kiszerelték belőle.
- Au. - megfogtam a fejemet valami meleg és ragacsos ömlött ki belőle, véreztem. Kiszálltam a kocsiból és botorkálva elindultam az úttesten fekvő ember alak felé. Ugye nem halt meg?
Hirtelen megmozdult, majd csont törések roppanása hallatszott, ahogy felállt. Az ijedség csak jobban átjárt, ez lehetetlen egy ember erre nem képes! Elindult felém vigyorogva, de az arca nem emberi volt hanem ijesztő, eltorzult.
- Mi-mi vagy te? - dadogtam félelemmel teli hangon, és hátráltam vissza a kocsimhoz.
- A halálod, aki nagyon szomjas.
Neki ütköztem a kocsi hátuljának, és megint megpróbáltam összpontosítani, hogy fájdalmat okozzak ennek az akárminek, de nem tudtam. Csak még jobban megrémültem.
- Hagyj engem békén! - kiáltottam.
- Soha.
Egyre közelebb ért, az arcán feszült várakozás és valami félelmetes maszk látszott. A nyakamhoz ugrott és beleharapott. Felsikítottam. Fájdalom járt át, ahogy elkezdte kiszívni a vérem, majd hirtelen engedett, eltűnt előlem és neki csapódott az egyik fának. Én a nyakamhoz kaptam. Egy másik alak tűnt fel a semmiből és megállt előttem. Felkapott egy botot és beleszúrta a földön fekvő emberszerű valaminek a szívébe. Azaz akármi egy pillanat alatt elszürkült, és nem mozdult arcán éles fájdalom.
Megint sikítottam, az előttem lévő fiú megfordult, Nate arcát ismertem fel benne. A kezem továbbra is a nyakamon lévő seben tartottam.
- Bonnie, én...Jól vagy? - kérdezte bátortalanul.
- Ne gyere a közelembe!
- Én meg tudlak gyógyítani, kérlek engedd meg. - fájdalmasan és kérlelően rám nézett. - A nyakadon lévő seb nem fog eltűnni, kérlek had segítsek.
Éreztem, hogy egyre jobban kikerül a látószögemből Nate arca és valami feketeség felé haladok, lecsuktam a szemem és elheveredtem a fűben. Elvesztettem az eszméletem.

7.fejezet

- Utállak. - közöltem Anna-val, aki épp kitaszigált egy fa mögül ahova sikeresen elbújtam.
- Ugyan már, tök jól nézel ki és most bulizunk, ne vedd már el tőle a kedvem!
Grimaszoltam neki. Nem hiszem el, hogy rávett erre. Épp szokásos unalomban töltöttem a szombat további részét, amikor is Anna megjelent és kijelentette, hogy készülődjek, mert megyünk a ma esti buliba. Rám erőltetett egy extrém rövid farmer gatyát és egy ezüst színű V kivágású toppot, meg az ugyanolyan színű magassarkúmat. Ja és ha ez még nem lett volna elég, kisminkelt, de úgy, hogy nem ismerek magamra. A hajammal fogalmam sincs mit csinált, csak azt tudom, hogy összevissza áll, de olyan művészien mintha egy mesterfodrász csinálta volna.
Barátnőm tovább lökdösött a füvön, mivel a buli az egyik Mystic Falls-i tó partján volt.
- Anna ez nekem nem fog menni! - esdekeltem neki és a kocsi felé pillantgattam - Évek óta nem jártam ilyen buliban, totál elszoktam attól, hogyan kell viselkedni.
- Ugyan már, csak akarni kell. Kérlek a kedvemért, legyen ez az elő szülinapi ajándékom.
- Öhm Anna, a szülinapodig még két hónap van.
- Az részlet kérdés. És voálá megjöttünk. - mosolygott, majd sietve visszafordított amikor elakartam rohanni. - Kérlek Bonnie.
Aranyos kutya szemekkel nézett rám, nem bírtam nemet mondani.
- Rendben legyen. De minden percét utálni fogom.
- Ó...köszi, köszi, köszi, köszi és sebaj. - ugrott a nyakamba, majd elkezdett vonszolni egy kisebb csoporthoz és csevegnem kellett. Csevegni, nincs is ennél utálatosabb dolog, főleg ha pontosan tudod, hogy a hátad mögött olyanokat mondanak, hogy lökött, meg nem normális stb, stb... Minek kell olyanokkal jó pofizni akik nem bírnak? Persze Anna ezt nem érti, ő nagyon népszerű meg rengeteg barátja is van, de nekem nem nagyon. Persze van baráti köröm, vagy ilyesmi, de a suliban a legtöbben azt gondolják rólam, hogy fura vagyok.
- Megyek hozok magamnak inni. - motyogtam és eltávolodtam a kis csoporttól. Elég volt belőlük.
Óvatosan elsunnyogtam a tóparti kis ház mögé, ugyanis itt van egy ősrégi hinta. Régen sokat jártam ide. Leültem a hintára és miközben hajtottam magam néztem a csillagokat. Ma a hold szokatlanul világított, ilyen nagy mennyiségű fényt ritkán látni este. Kerestem a csillagképeket, megtaláltam a Göncöl szekeret, habár lehet, hogy az valami eldeformálódott négyszög volt, nem tudom, nem értek az ilyenekhez túlságosan.
- Veszélyes egyedül ücsörögni ilyen későn az erdő közelében. - suttogott valami hideg a fülembe. A vér megfagyott bennem, ahogy a hideg valaminek a keze hozzá ért a hátamhoz. Megfordultam és megkönnyebbülten láttam, hogy Nate az.
- Úristen a szívbajt hoztad rám.
Önelégülten elvigyorodott.
- Ez volt a cél. Lökhetem, kisasszony? - mutatott rá a hintára. - Kiengesztelésül a délelőttiért?
Elmosolyodtam.
- Ha ehhez van kedved. Egyébként bocs a kiabálásomért.
- Semmi gond, megértem, hogy aggódsz a bátyádért, a nővérem elég zakkant tud lenni... - húzta hátra a hintám és óvatosan előre lökte.
- Hát igen, de Damon-t se kell félteni.
- Gondolom...És miért nem vagy a buli kellős közepén?
- Nem az én stílusom. Sosem voltam az a nagy bulizós kis csaj, ez inkább Anna-nak áll jól. - motyogtam alig hallhatóan. - Mond csak ismered a csillagképeket?
- Valamennyire igen, miért?
Kiugrottam a hintából és mellé siettem, felmutattam az égre.
- Az a Göncöl szekér ugye?
- Igen.
- Akkor jó, olyan király vagyok, a legismertebbet felismertem.
Kedvesen elmosolyodott és lefordította a fejét a csillagokról, hogy a tekintete rám essen. Én felnéztem rá, nagyon magas a fejem búbja kb. a vállánál volt. Nézett rám egy ideig és mosolygott, szeme kedvesen csillogott, megint elvesztem bennük. Ő felemelte a kezét és kisöpört egy tincset az arcomból. Melegség járt át ott ahol hozzám ért, pedig a kezét hidegnek éreztem. Elengedett a tekintetével és szemével az ajkamra nézett. Átölelte a derekam, majd magához húzott. Ahogy ajka az enyémhez ért megborzongtam, sosem éreztem ilyet, egyszerűen tökéletes volt, sőt még annál is jobb. Hihetetlen. Szívem egyre gyorsabban vert, féltem, hogy kiugrik a helyéről, de nem akartam abbahagyni a csókolózást. Kezemet felemeltem és lábujjhegyre álltam, miközben átkaroltam a nyakát. Óvatosan beletúrtam, ő a tenyerével a gerinc vonalamat simogatta, csodálatos érzés járt át.
- Khm… khm... - köszörülte meg valaki a torkát.
Nate és én szétrebbentünk, Kate állt az egyik fa mellett és karba font kézzel nézett minket.
- Mond csak öcsi, beszélhetünk? - engem semmibe véve kérdezte, mintha láthatatlan lennék.
Nate-re néztem, az arca megrándult eltűnt belőle a kedvesség.
- Majd később találkozunk. - motyogta és Kate után sietett.
Sóbálvánnyá váltan néztem utánuk, ez most komoly? Csak így? Vissza ültem a hintába és elmerengtem, az fix, hogy Kate-nek nem tetszett amit csináltunk, de nem kéne ilyen bunkón közölni. Jah bocs levegőnek nézni. Fintorogtam, ez milyen már? Most biztos lecseszi Nate-et. Nekem meg minek kellett vele csókolózni?! Dühös voltam magamra...Ellen tudtam volna neki állni. ,,Nem nagyon" - hallatszott megint a kis hang a fejemben. Ó te fogd be! - kiáltottam neki vissza gondolatban.

6. fejezet

Felébredtem, kivert a víz. Csak egy rossz álom, csak egy rossz álom, csak egy rossz álom. Ismételgettem magamban. Nyugalom, csak egy rossz álom. Éreztem, hogy a szívdobogásom újra visszalassul, hála az égnek, az előbb kiakart ugrani a helyéről. Hihetetlen, hogy egy álom lehet ennyire valóságos. A gyilkos arcát még mindig nem láttam. Becsuktam a szemem és próbáltam visszaemlékezni, de csak vöröses-barna haja maradt meg. Na meg persze az, hogy nő az illető. Ki lenne képes ilyen szörnyűségre? Pont egy fadarabbal megölni a másikat? Régen az ilyet megkarózásnak hívták, de én úgy tudom, hogy ezt a démonoknál alkalmazták. Na jó stop Bonnie, ez egy hülye álom nincs jelentése. Megráztam a fejem, felkeltem és lesétáltam a konyhába. Olyan tíz óra felé járhatott, de bátyáim általában csak délben kelnek a hétvégén. Elővettem lisztet, tejet, tojást, olajat, cukrot, sót. Elkezdtem palacsintát csinálni. Nem vagyok valami hú de nagy szakács, de az ilyen alapdarabok még mennek. Egy jó óra múlva végeztem. Minden palacsinta megtöltve, feltekerve hevert a pulton. Két nagy tányérra felhalmozva, így ni. Bátyáimat ismerve most reggel megeszik az egyik tányérnyi adagot. Elpakoltam és letisztítottam a pultot. Benyúltam a hűtő baloldalán lévő rekeszbe és kiakartam venni a narancslevet, de nem volt ott. Mi a fene, benéztem. Nincs itthon narancslé? Persze a legfontosabb mindig elfogy. Visszamentem a szobámba, megmosakodtam és átöltöztem. Meleg májusi napra keltünk, ezért nem vettem kabátot. Beültem a kocsiba és elhajtottam a kisboltig. Végre én vezethettem. Leparkoltam, és besiettem az üzletbe. Levettem három doboz narancslevet a polcról és a kasszához siettem.
- Szia Margie. - köszöntem a ráncosodó eladónak.
- Szervusz Bonnie, hogy vagy? - mosolygott rám. - 7, 50.
- Jól és te? - fizettem, elvettem egy zacskót és beleraktam az üdítőket.
- Egész jól.
- Ezt örömmel hallom, szia! - elköszöntem és távoztam az üzletből. Margie kisbaba korom óta ismer, annyira nem nevezhető mélynek a kapcsolatunk, de ezt az egyszerű beszélgetést mindig lefolytatjuk.
Egy fiú hirtelen nekem jött, a semmiből tűnt fel, a szatyor és annak tartalma kiesett a kezemből.
- Jaj bocs, elbambultam. - hallottam Nate hangját, aki gyorsan segített összeszedni a dolgokat.
- Semmi gond, előfordul. - egyenesedtem fel és néztem bele a szemébe, aztán átkoztam magam, mert ezt nem kellett volna...
Ő csak állt, egyenesen a szemembe nézett, és a világ valahogy elsötétült, a bolt eltűnt, csak ő és én maradtunk ketten. Gyorsan félrekaptam a tekintetem és éreztem, hogy a vér az arcomba szökik.
- Öhm...izé...a nővéred, hogy van? Tegnap nagyot mulathattak Damon-nal. - motyogtam zavartan és beletúrtam a hajamba, ez a rossz szokásom mér régóta megvan.
- Jól van. De nekem most dolgom van, szóval... - megfordult, de utána kaptam.
- Várj, lenne egy kérdésem. Mit csináltak tegnap Kate-el?
- Ezt, hogy érted? - nézett rám értetlenül. - Ittak, dumáltak nem?
- Igen, de Damon felsőtestén harapások vannak, és nem olyan fajta amit csókolózás közben kapsz. Inkább olyan, mintha, mintha valaki tényleg szívta volna a vérét. - megint megborzongtam, de nem engedtem, hogy ez elvonja a figyelmem Nate arcáról, ami hirtelen megkeményedett, bosszús lett.
- Nem értem, hogy mire gondolsz, és a nővérem dolgai nem tartoznak rád. - teljes testével felém fordult a szeme szikrákat szórt. - Abban viszont biztos vagyok, hogy jobb lesz ha nem ártod bele magad.
- Damon a testvérem, és ha a nővérednek ilyen perverz szokásai vannak, akkor azt ne a bátyámon használja! Főleg akkor nem, ha csont részeg lett hála valakinek.
Megfordultam elindultam a kocsim felé, beültem és kihajtottam a parkolóból. Mérges voltam, nagyon mérges, csak úgy forrt bennem a düh. Megállítottam a kocsit a garázsban és feltrappoltam a konyhába. Stefan az asztalnál ült és palacsintát evett.
- Szia. Hol voltál? - kérdezte mosolyogva.
- Boltban, Damon felébredt már?
- Nem hiszem. Finom a palacsinta.
- Örülök, hogy ízlik.
Fogtam egy tányért és felhalmoztam rá pár palacsintát, előszedtem még egy poharat és öntöttem bele narancslevet, majd felsiettem Damon szobájába.
- Ébresztő álomszuszék!
Álmosan kinyitotta a szemét és rám nézett.
- Mi történt? - nagyot ásított. - Au sajog a fejem.
- Így jár az aki egész este megállás nélkül piál. Tessék narancslé meg palacsinta, és kérlek ha hánynod kell, találj ki a wc-ig. - gúnyosan elmosolyodtam, majd megfordultam és utamat a szobám felé vettem.
- Nem vagy vicces! - kiáltott utánam. - Au a fejem.

5. fejezet

2010.05.01.

Kedves Naplóm!

Már egy jó ideje itthon ülök. A mai sulis nap egész érdekesen telt. Vagy inkább furcsábban, mint a tegnapi. Nate-et ma nem is láttam, szerintem nem jött iskolába, nem tudom hol lehet. Kicsit fura, hogy rögtön az elején lóg. Na, de végül is mindegy, nem tartozik elszámolással nekem. Stefant ma behívta az igazgató, Jason apja panaszt emelt rá a fia megverése miatt. Stefan mondjuk jó magasról leszarja, azt mondta szerinte a polgármester (igen Jason apja Mystic Falls polgármestere) csak azért van kiborulva ennyire, mert lealázta a fiát. Én nem szólok bele, amíg Stefant nem rúgják ki a suliból addig nincs olyan nagy gáz. Damon nem volt itthon amikor megjöttünk. Azt írta egy cetlire, hogy elmegy találkozik Kate-el. Az, az egy baj van, hogy most már este fél nyolc és ő sehol. Kezdek aggódni érte. Persze felnőtt férfi azt csinál amit akar, de mégis csak a bátyám, genetikailag kódolt, hogy figyelek rá. Istenem fáj minden tagom, péntekenként szurkoló csapat edzés van. Majd leszakad a lábam, nagyon gáz. Anna a csapatkapitány és míg minden másból viccet űz, ebben nem ismer tréfát. Hihetetlen mennyire komolyan veszi a hajrázást, kicsit bosszantó, de hát az embereket a hibáikkal kell elfogadnunk és szeretnünk. Még mindig rágódok a tegnapi eső varázsomon, persze továbbra se hiszek a természet feletti dolgokban, de akkor is, ez már túl nagy véletlen.

- Na szép még a végén elhiszem nagyi hülyeségeit. - motyogtam halkan.
Összecsuktam a naplót és visszadugtam a helyére a festmény mögé. Kimentem a szobámból, le a nappaliba ahol Stefan a tévé előtt ült.
- Damon nem jött meg? - kérdeztem, de tudtam a választ, az arca feszült volt és talán bosszús vagy szomorú, azt nem tudtam eldönteni.
Leültem mellé a kanapéra és néztem vele a sport híradót. Nem szólt, én se szóltam. Az idő gyorsan menetelt még így is, mire vége lett a híradásnak már fél kilenc volt. Damon még mindig sehol.
- Próbáltad hívni? - kérdeztem megtörve a csendet.
- Persze, hogy próbáltam hívni, a mobilját itthon hagyta.
- Klassz. - egy idegbeteg testvérrel nehéz ellenni. - Megyek lefürdök.
Bementem a fürdőszobába és lezuhanyoztam. Kimásztam a kádból, de nagy csörömpölést hallottam.
- Basszus! - motyogtam. Anyu régi delfines porcelánját vertem le, amit nagyon, de nagyon imádott. - Fenébe.
Kezembe fogtam a törött darabokat és csak néztem, az idegesítő hang a fejemben amit eddig sikerült elnyomnom azt kántálta, hogy ,,boszorkány vagy próbáld meg összerakni az erőddel". Persze csakis... nem tudom mi ez a hang ott belül, de kezdek megőrülni tőle. ,,Egy próbát megér" - mondta továbbra is. Jó csak, hogy végre befogd. Gondoltam magamban és a hülye hangocska elhallgatott. Visszaraktam a földre a törött porcelán darabokat. Hátraléptem és behunytam a szemem, csak arra gondoltam, hogy újra forrjon össze, legyen olyan mint régen volt, hibátlan és tökéletes. Halk zörgés hallatszott, mire kinyitottam a szemem a delfin újra tökéletes volt.
- Mi a...nem ez lehetetlen. - döbbenten emeltem fel és néztem, sehol egy karcolás, mintha mi se történt volna. Nem, én nem hiszek az ilyenekben, nincsenek természetfeletti dolgok, ez lehetetlen, biztos csak a képzeletem játszik velem. Próbáltam győzködni magam, de akárhányszor dörzsöltem meg a szemem, akárhányszor nyitottam ki újra a delfin tökéletes volt.
Fejemet rázva öltöztem át a pizsimbe, felmentem a szobámba és továbbra is hitetlenkedve lefeküdtem az ágyamba. Ez nem történhetett meg, nem és kész. ,,Fogadd már el, hogy mi vagy" - jelent meg újra a hang. Takarodj ki a fejemből!
Legszívesebben ordítottam volna, hogy tűnjön el, de olyan hülye is csak én lehetek, hogy saját magammal üvöltözök. Elővettem egy könyvet és olvastam. Lassan álomba szenderültem a könyv felett.

- Bumm!

Egy hatalmas csattanásra ébredtem, ránéztem az éjjeliszekrényemen álló órára, hajnali egy körül volt. Kimásztam az ágyból és felkaptam magamra a köntösöm, meg felvettem egy papucsot. Lerohantam az előszobába a bejárati ajtóhoz, elhúztam a láncot és kinyitottam a zárat. Damon esett be az ajtón.
- Úristen mi történt veled? - kérdeztem aggódva, de nem kellett sokáig tanakodnom, bátyámból áradó alkohol szag hamar ráébresztett arra, hogy mi baja. Damon átesett a küszöbön, be az előszobába.
- Gyere, felsegítelek. - próbáltam felhúzni de jóval nehezebb, mint én. - Maradj itt mindjárt jövök.
Felrohantam Stefan szobájába és felébresztettem, gyorsan vázoltam neki a helyzetet és segített fel cipelni Damon-t a szobájába.
- Komolyan mondom, mint egy szeszkazán. - jegyezte meg undorodva Stefan.
- Többet ivott a kelleténél. Figyelj köszi, most már boldogulok én is. Menj vissza aludni.
- Rendben, jó éjt. - megölelt és visszament a szobájába.
- Jaj Damon minek kellett ennyit innod? - kérdeztem morogva bátyámtól.
Válaszként horkantott egyet, és tovább hortyogott.
- Remek, gyere te nagyfiú szépen átöltözünk.
Lerángattam róla a pólót, de meg is bántam. Megijedtem, visszahőköltem, Damon testét harapás nyomok borították. De olyan rendes emberi fogak nyoma, mintha...mintha valaki evett volna belőle. Összerándultam a gondolatra, feladtam Damon-ra a pizsama felsőjét és levettem lábáról még a cipőt. Betakartam, majd az éjjeliszekrényére készítettem egy nagy pohár vizet. Szomjas lesz, ha felébred. Visszamentem a szobámba. Én is lefeküdtem, de még sokáig nem jött álom a szememre, csak forgolódtam, újra és újra megjelent a szemem előtt Damon felsőteste. Amikor végre sikerült elaludnom akkor megint az, az álom jelent meg, a tökéletes kör alakú tisztásról, a férfi fájdalmas arcáról. Most közelebb léptem be az egyik fa mögé úgy néztem, megpróbáltam végre meglátni a férfi gyilkosát. Csak egy hosszú barnás vöröses hajat láttam. A gyilkos megint felém fordult, de az arca nem látszott, elindult felém, futottam, majd hirtelen neki ütköztem valaminek és felsikítottam.

4.fejezet

- Tessék Mr. Hoscher! - adtam be a francia társadalom és politika dolgozatomat. Ez volt az utolsó órám, Anna-val ilyenkor megkeressük egymást, elköszönünk és utána megyek Stefan-hoz, hogy hazavigyen.
Kimentem a suli elé és kerestem Anna-t a tekintetemmel. Nem láttam, hát sebaj biztos dolga akadt. Elindultam oda ahol reggel leparkoltunk Stefan-nal, útközben körbenéztem megint és a szemem megakadt egy fekete hajú, bőrdzsekis fiún.
- Szia Damon! Hát te? - futottam oda hozzá és egy idegen szintén a húszas éveiben járó lányhoz.
- Hello húgi! Csak elkísértem Kate-et, mivel az öccse idejár. Ma kezdte a sulit.
Ekkor jelent meg Nate is a színen.
- Kate! Mondtam, hogy ne gyere értem! - mérgesen ránézett, majd nagy nehezen egy mosolyt erőltetett az arcára.
- Szevasz öcsi! Tudod Damon-nal nem rég futottam össze a kávézóban és mondta, hogy elkísér a suliig. Képzeld, remek idegen vezető. Egyébként Kate vagyok. - nyújtotta ki felém a kezét.
- Bonnie. - majdnem kezet ráztunk, de Nate sietve közénk állt és belesúgott valamit Kate fülébe. A lány arcán ugyanaz a döbbenet suhant át ami Nate-én is nem rég.
- Hm… Damon örültem a találkozásnak, majd még látjuk egymást. Sziasztok!
Megfordult, megfordította Nate-et és tökéletes nyugalommal elindultak a kocsijukhoz. Damon döbbenten nézett utánuk, engem nem érdekelt, csak a hasamból kitörő mennydörgésszerű hangra figyeltem.
- Lelettél pattintva. - mosolyogtam rá gúnyosan. Stefan a mercinél várt, szó nélkül beült és hazahajtott velünk.
- Kínait vagy pizzát rendeljünk? - kérdezte Damon amikor kiszállt a kocsiból.
- Kínai. Pizza. - mondtuk egyszerre Stefan-nal.
- Pár napja is kínait ettünk Bonnie. - akadékoskodott rögtön Stefan.
- Igen, de tegnap előtt pizzát rendeltetek. - vitatkoztam vele.
- Tudjátok mit? Legyen kínais-pizza. Magyarul mindkettőt rendelünk.
- Erre a kompromisszumra hajlandó vagyok. - nevettem rá. - Majd szóljatok ha megjött a kaja, most nekilátok tanulni.
- De hát, csak most értél haza.
- És?
Felmentem a szobámba és előszedtem a másnapi tananyagot, átnyálaztam a leckefüzetem és örömmel vettem hírül, hogy még se kell tanulnom. Az írásbeliket majd este megírom. Néha az élet is tartogat apró meglepetéseket. Előszedtem a naplóm és lementem a lépcsőn, ki a kertbe. Leültem a hintaágyunkba és hozzáfogtam az íráshoz.

2010.04.30.
Kedves Naplóm!

Az új fiúval, vagyis Nate-el való találkozás kicsit megrémített. Mármint nem megrémített, hanem zavart lettem. Összezavart az egész, olyan hátborzongató volt az a hideg, jeges akármi amikor megfogta a kezem. Félelmetes és hátborzongató, csak nem értem az okát, hogy miért. Nem mondhatom magamnak azt, hogy biztos csak képzeltem, mert akkor hazudnék. Fura én valamiért ilyennek képzelem a halált...
Brr, megborzongtam, jobb ha nem is gondolok ilyenekre.

Felkeltem és odasétáltam az egyik tulipán ültetvényhez. Szegény pici növény teljesen ki van száradva. Bárcsak esne az eső...Valami koppant a fejemen, felnéztem és az előbb még tiszta égbolt, most beborult és esni kezdett.
- Mi a...? - széttártam a karomat és csak álltam ott, de hát az előbb még egy felhő sem volt!
Megráztam a fejem, megint hülyeségekre gondolok. ,,Bonnie, ne csapd már be magad!" Hallottam egy kis hangot a fejemben amit sietve elnyomtam. Besétáltam a házba, Damon a nappaliban ült, leültem mellé.
- Vizes vagy. - jegyezte meg miközben elkapcsolt az egyik tévécsatornáról.
- Tényleg? Ha nem mondod fel se tűnik. Kint elkezdett esni az eső.
- Aha. - tovább léptetett, és nem fordult felém.
- Megint Kate-re gondolsz?
- Nem. - újabb csatornára váltott, és nem szólt többet.
- Ok.
Én aztán nem fogom erőltetni a beszélgetést, ha ő nem akarja. Pedig a vak is látja, még ha ma ismerte is meg azt a csajt akkor is máshogy viselkedik, mint eddig. Néztem az felvillanó képeket és az egyiken megakadt a szemem.
- Állj! - csaptam rá Damon kezére, és elkezdtük hallgatni a híradót.
-,,Újabb állattámadás történt, csak annyit tudunk, hogy egy fiatal lány kb. 18 éves lehet, meghalt. A rendőrök nem nyilatkoznak az ügyről, vajon mi jöhetett Mystic Falls-ba? Kérjük ne féljenek, viszont kevesebbet kiránduljanak egyedül. És most jöjjön az időjárás jelentés."
- De, hát reggel is tudósítottak egyről nem? - kérdeztem Damon-től.
- Igen. Úgy látszik az, az állat éhes.
Megszólalt a csengő.
- Apropó kaja. - felpattant és ment ajtót nyitni. Elvette a rendelt ételünket a futártól, majd letette a konyhában a pultra.
Kimentem hozzá és elővettem három tányért.
- Stefan, vacsi! - kiáltottam el magam.
- Jövök! - hallatszott valahonnan a tompa válasza, majd lépteinek dobogása. Megjelent elvett egy tányér és rakott bele magának pizzát, aztán leült és elkezdte enni.
Én és Damon ugyanúgy tettünk. Nem beszélgettünk, mindenki a saját dolgain töprengett. Holnap péntek. Egy napot még ki bírok utána jön a hétvége, csak jussunk már el odáig. Felkeltem elöblítettem a tányéromat és beraktam a mosogatógépbe. A maradék kínait betettem a hűtőbe.
- További jó étvágyat. - köszöntem el a fiúktól, mire ők csak bólogattak. Megfogtam a naplóm és felmentem a szobámba.
Leültem a fából kifaragott íróasztalhoz és elkezdtem megírni a leckéket.

3.fejezet

Elővettem egy jegyzet füzetet és elkezdtem rajzolgatni. Megint ugyanazt a tájat rajzoltam, egy tisztás szabályosan kerek, körülötte fák. A tisztás közepén egy férfi, amint haldoklik a szívébe döftek egy fadarabot, vérzik. Az arcára fájdalom ül ki. Ne nézzetek horror fannak vagy ilyesmi, de napok óta erről a tisztásról álmodom. Néha reggel izzadságban ébredek annyira átadtam magam az álomnak. Szörnyű és én távolról figyelem mindig, az erdőből, aztán a férfi gyilkosa felém fordul és én elkezdek rohanni, ennyi itt a vége az álomnak, mindig felébredek. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy miért álmodhatom ezt, de semmi, az agyam ilyenkor mindig üres lesz. Gyorsan széttéptem a lapot, nem akarok most is erre gondolni. Inkább előszedtem a töri könyvet és elkezdtem olvasgatni. Lassan beszállingózott mindenki, köztük a barátnőm Annabelle is. Egyébként röviden csak Anna.
- Szia B! - köszönt és megölelt.
- Hy A!
Még kiskorunkban találtuk ki ezt a becenevet, Annabelle családja is tősgyökeres, neki a vezetékneve Carson.
- Mizu? Láttam befelé jövet Jason-t, eléggé péppé verték a képét. Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Semmi csak, reggel korán jöttünk Stefannal és Jason épp Lindsay-el smárolt, és hát ismered Stefant elborult az agya. - fintorogtam.
- Áucs, most már értem. És te, hogy viseled?
- Túlélem, amúgy se volt valami hú, de intelligens.
- Viszont jó a segge. - nevetett rám Anna, majd becsöngettek. A tábla felé fordult és ő is előszedte a töri cuccát.
A tanárunk Mr. Hayes, egy barom. Ha lehetne a világ legbunkóbb tanára díjat osztogatni, akkor ő azt elnyerné. Utálom, de ez van ezt kell szeretni. Bejött a terembe és elkezdte ecsetelni a római háborúkat, épp ismétlünk a tananyagban. Elkezdtem jegyzetelni, nem mintha olyan lényeges lenne, de valamit csak kell kezdenem magammal.
Az óra viszonylag hamar eltelt, mindenki megörült a csengő hangjának. Felkaptam a töri cuccom és elköszöntem Anna-tól. Neki most emelt szintű kémia jön, nekem meg emelt szintű biológia. Én ugyanis utálom a kémiát, ő meg a bioszt. Jó kis páros vagyunk. Kimentem a folyosóra és elindultam a szekrényem felé. Bedobáltam a töri felszerelést és elővettem a bioszt.
- Hé, öhm bocsi, de tudnál nekem segíteni? - hallatszott mellőlem egy fiú hangja.
Felnéztem egy barna hajú, barna szemű irtó helyes sráccal találtam szemben magam.
- Persze. - mosolyodtam el. - Új vagy mi?
- Igen, és a biosz termet keresem, ott lesz most órám.
- Nekem is, úgyhogy majd mehetünk együtt. Bonnie vagyok. - nyújtottam ki felé a kezemet.
- Nate. - kis tétovázás után kezet rázott velem.
Önkéntelenül is félelem járt át ahogy hozzám ért. Nem tudom olyan látomás szerű izém volt vagy mim, minden elsötétült és csak hideget éreztem, mintha a halál lett volna. Éreztem, hogy egyre jobban elsápadok és eltűnik a vér az arcomból.
- Hahó, jól vagy? - kérdezte.
Kinyitottam a szemem, mivel az előbb lehunytam és gyorsan elengedtem a kezét.
- Persze bocs, csak....Áhh mindegy. Örülök a találkozásnak, a biosz terem erre van. - Gyorsan elindultam a terem irányába, de megragadta a kezem és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Nem tudom mit akart, de az ösztöneim azt súgták, hogy menekülj...
- Mit láttál? Mond el. - hangsúlyozott ki minden szót és a szeme egyre mélyebbre fúródott az enyémben, mintha hipnotizálni akarna.
- Öh...Figyelj, én nem tudom mit akarsz tőlem, de engedj el, most! - hangsúlyoztam ki az utolsó szót és egy pillanatra döbbenet suhant át az arcán.
- Bocs, hülye voltam, szóval a biosz terem erre van? - kérdezte mosolyogva és elindult abba az irányba ami felé én mentem az előbb. Nem tudtam nem észrevenni a végig mérő pillantását amit még rám vetett. Mintha keresett volna valamit.
Elmentünk a biológia teremig és leültem az egyik padba, ő leült mellém.
- Tényleg bocs az előbbiért. - szabadkozott megint. - Tudod nagyon szép a nyakláncod, honnan van?
- Ja, ez? - megfogtam anyu régi nyakláncát és elkomorultam. - Anyukámtól örököltem ő meg a felmenőitől. Régi családi ereklye, vagy mi a szösz.
Féloldalasan elmosolyodott.
- Igazán szép.
- Köszi.
Örültem, hogy megszólalt a csengő. Nem is tudom van ebben a fiúban valami ijesztő...Megint eszembe jutott a feketeség és kirázott a hideg. Biztos hülyeség volt az egész, túl sok horror filmet néztem. Bár mostanában már nem is, amióta a nagyi elkezdte a boszorkányságait. Állandóan azt kántálja, hogy WITCH, tök gáz. Witch, önkéntelenül is felírtam a füzetem tetejére és elkezdtem díszítgetni.
- Witch? Mármint boszorkány? - kérdezte érdeklődéssel a hangjában Nate.
- Jah, hát nagymamám hülyesége állandóan azt hajtogatja, hogy az vagyok. Kicsit dilis.
- Hm...pedig simán elképzelnélek egy seprűn vasorrú banyaként. - nevetett Nate, mire önkéntelenül belebokszoltam. Nem tudom a két bátyám miatt ez már reflexből jön.
Mosolygott, majd mindketten hallgatásba burkolóztunk és én jegyzetelni kezdtem. Ez az óra viszonylag hamar eltelt.
- Most mid jön? - fordultam a csengetés után Nate-hez.
- Matek. - válaszolta ugyanazzal a féloldalas mosollyal, mint eddig.
- Nekem irodalom. A matek terem a folyosó végén lesz az utolsó ajtó.
- Köszönöm. Hát akkor én megyek, majd később találkozunk.
- Szia! - köszöntem el tőle.

2.fejezet

Reggel az órámra keltem. Nagyot ásítottam, majd kivonszoltam magam a fürdőszobába. Megtöröltem az arcom és fogat mostam. Jó kis ébresztő. Vissza slattyogtam, majd kivettem egy szürke U kivágású pólót, alá felvettem egy fehér toppot, majd egy kék farmer gatyát is felhúztam. Felvettem a fehér saru cipőmet, aztán bepakoltam. Nem szoktam sminkelni, max annyit, hogy kihúzom a szemem feketével, de ma még ahhoz se volt kedvem. Anyu nyakláncát nem vettem le, csak egy ahhoz hasonló fülbit tettem a fülembe. Miután a kócos loboncomat átfésültem, le mentem a konyhába ahol két dilis tesóm már megint nagyban vitatkozott valamin.
- Hidd el ez tök új eset! - bökött a tévére Stefan.
- Nem, két héttel ezelőtt is volt egy ilyen állatos baleset. - vitatkozott vele Damon.
- Nem volt.
- De.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
Ide-oda kapkodtam a fejem miközben tovább játszották a nem-de csatájukat.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- Mindig egyel több nem, mint de! - nyújtotta ki a nyelvét Stefan Damonra.
- Mindig kettővel több de, mint nem! - vágott vissza Damon.
- Akkor is egyel több a nem. - gonoszkodott Stefan.
- Nem igaz!
- De!
- Nem!
- De!
- Fiúk! Fiúk elég legyen! - léptem be a konyhába. - Komolyan mintha két óvódással laknék együtt.
- Jó reggelt Bonnie! - hajolt meg előttem Damon és röhögött. - Mit adhatok az óvó néninek?
- Oh te kis humor herold. - grimaszoltam neki, aztán töltöttem egy pohár kávét és öntöttem bele tejet. Szépen lassan elkezdtem kortyolgatni.
- Kérlek ne sérts meg! - nyávogott Damon, majd elkezdett végig piruettezni a konyhán.
- Te nem vagy normális! - nevettem fennhangon.
- Miért, volt ő valamikor is az? - jött a kérdés Stefantól, mire Damon jól kigáncsolta és elkezdtek a földön tekergőzni.
- Hé, fiúk!
- Legyél pom-pom lány. - gúnyolódott Damon, miközben felkecmergett aztán átrohantak Stefannal a nappaliba én meg követtem őket.
Stefan ráugrott Damonra, de ő egy ügyes félreállással elintézte, hogy Stefan a fotelt ölelje körbe helyette.
A fiatalabbik bátyám azonnal felkecmergett, és most már ügyesebben közelítette meg Damon-t. Négykézlábra ereszkedett és úgy ment oda hozzá, majd lerántotta a földre. A kávézó asztal vészesen megbillent mellettük.
- Oké! Egy-két há-és négy, az asztaltól most gyorsan elmész! - pom-pomoztam nekik, mire mindketten felnéztek és elkezdtek szakadni a röhögéstől.
- Mi az? Annyira nem voltam rossz. - néztem rájuk durcásan.
- Persze...- Damon odaugrott hozzám és lerántott a kanapéra.
- Gonosz! - ugrottam rá a nyakára és elkezdtem csapkodni a fejét.
- Nézd már, hogy erősködik a mi kishúgunk. - gúnyolódott rajtam Stefan. - Na szállj le szépen szegény öreg bátyádról és induljunk a suliba.
- Legyetek jók, nehogy intővel gyertek haza, mert kaptok! - ütögette meg a kezét Damon, búcsúzóul még jól megszorongatott, majd én és Stefan kisétáltunk a kocsihoz.
Egyébként a kocsi egy fekete Mercedes Benz. Mindkét bátyám odavan az autókért, így evidens volt, hogy egy gyorsat akartak megszerezni, ezzel egész jól lehet repeszteni. Csak az, az egy baj van vele, hogy engem nem hagynak vezetni. Rém bosszantó. Kirajzolódott a suli épülete, ahogy beálltunk a parkolóba. Most korábban érkeztünk meg a szokottnál. Általában becsöngetés előtt pár perccel érünk ide, ma meg vagy fél órával hamarabb. Kiszálltam a kocsiból és a szemem megakadt egy csókolózó párocskán. A fiúnak méz szőke haja volt és izmos testalkata, villám csapásként jutott el az agyamig, hogy az ott a barátom. A pasim akivel két hónapja járok illetve most mát jártam, Jason Santiago, aki a suli legjobb focistája.
- Mi a baj? - állt meg mellettem Stefan, aztán követte a pillantásomat és neki is leesett a tantusz. - Megölöm.
Lassan jutott el a tudatomig amit mondott, de akkor utána rohantam.
- Kérlek hagyd!
- Nem, ennek a mocsoknak meg kell kapnia ami jár.
Stefan agya totál elborult, láttam rajta, hogy nem fogom tudni megállítani. Nem fog rám hallgatni, nagyon lobbanékony és nem tud magán uralkodni.
- Hé, te szemét. Tudtommal a húgommal jársz! - megfordította Jason-t és bemosott neki egyet. Jason visszaütött, elkezdtek verekedni. Rossz volt látni, hogy Stefan ilyen, ritkán húzza fel ennyire az agyát.
- Fiúk hagyjátok abba! - kiáltottam, de hiába. Tudtam, hogy nem fognak rám hallgatni, de hát próbálkozni szabad. - Elég legyen!
Stefan leteperte a földre Jason-t és ráült, majd úgy ütötte tovább. Odafutottam és megfogtam az alkarját.
- Elég, kész, vége volt! Hagyd abba! - kérlelően ránéztem, vérzett a szája széle. Jason már az eszméleténél se volt. Felállt, majd a kezébe nyomtam egy zsepit, megtörölte a száját és elindult a suli épülete felé.
- Várj már! - megint utána futottam. - Szerinted ezzel minden el van intézve?
- Miért, szerinted hagynom kellett volna, hogy az a szemét csak úgy megcsaljon téged?! - kérdezett vissza dühvel a hangjában.
- Akkor se kéne agyonverni másokat!
- Ha nem lett volna ennyire puhány kibírja. Órák után találkozunk. - megfordult és elindult a suli tornaterme felé, mivel ma tesi az első órája.
Otthagyott egymagamban. Csak bambán bámultam utána, nem értem mire volt ez jó? Szerinte ez változtat azon a tényen, hogy megcsaltak? Miért jó mindig ilyen agresszívnak lenni? Felsóhajtottam. Testvérek ki érti őket... Elmentem a szekrényemig és előszedtem a történelem felszerelést, majd beültem a teremben a sarokba.