8.fejezet

- Anna, én megyek jó? - ütögettem meg hátulról barátnőmet. Nem volt kedvem tovább maradni a bulin, semmi értelme sincs.
- Oks, majd dumálunk. - megölelt, szerintem látta rajtam, hogy valami nem oké, ezért engedett. - Szia!
- Szia!
Elköszöntem és elindultam a parkolóba. Ugyebár a tó régen horgász tó volt, és ezért van parkoló része. A zsebemből előkotortam a kocsi kulcsokat. Mikor is halk suttogás ütötte meg a fülem.
- Megmondtam, hogy hozz anyagot, mit nem lehet azon érteni?! - sziszegte egy fiú hang, nem messze tőlem.
- Én...én...eressz el, már nem üzletelek. - hallottam egy ismerős hangot, Anna öccse volt az Scott.
Hirtelen tompa puffanás hallatszott és Scott apró jajgatása. Óvatosan odaléptem a kocsihoz és megkerültem, ahogy gondoltam... a túloldalon egy nagy darab, srác állt. Kezével megmarkolta Scott pólóját és felemelte, úgy ütötte tovább.
- Hé! Ereszd el! - kiáltottam rá.
A fiú felemelte a fejét és végig nézett rajtam, majd elkezdett röhögni.
- Nem fogok egy kis libától beszarni, menekülj ha nem akarsz egy ütést a csinos kis pofikádra. - gúnyolódott.
- Mondom ereszd el. - közelebb léptem és szememmel a Scottot tartó kezére néztem, csak az volt bennem, hogy érezzen fájdalmat és engedje el Anna öccsét. Nem tudom mi történt, egyszer csak a nagy benga állat feljajdult, ledobta a földre Scottot és úgy bámult rám, mintha egy őrült lennék.
- Ezt, hogy csináltad? - kérdezte értetlenül.
Nem válaszoltam, éreztem, hogy gyűlik bennem valamiféle erő, megakartam torolni Scott pofonjait. Hirtelen felgyulladt a fiú előtt a kicsit vizes beton.
- Soha többet ne merd bántani. - mondtam és, hogy nyomatékosítsam benne a szavakat, apró tűz gömbök váltak ki a lángból és elindultak felé. A fiú ordítva elrohant. Én csak álltam, továbbra is éreztem azt a furcsa erőt bennem, ami mindezt kiváltotta.
- Bo...Bonnie. - rázott meg bátortalanul Scott. - Ezt...te, hogy csináltad?
Éreztem, hogy eltűnik belőlem az a fura akármi és újra önmagam leszek.
- Én, izé fogalmam sincs. Te...jól vagy?
- Igen, és köszönöm. - megtörölte a száját.
- Nincs mit, de én jobb ha hazamegyek.
Gyorsan elmentem és megkerestem a fekete merci-t. Ezt a tüzet tényleg én csináltam? Egyáltalán mit csináltam? Beültem a kocsiba és zavarodottan próbáltam elindulni, csak hatodszorra sikerült gyújtást adnom a motornak. Kigurultam a parkolóból, majd hazafelé vettem az irányt. Az egyik erdő menti elhagyott ösvényen mentem. Véletlenül se akartam, most kocsik közelébe menni, még a végén balesetet okozok. Alig figyeltem az útra, csak egy dolog járt a fejemben...Én mit tettem az előbb, mi volt ez az egész? Éreztem, hogy egyre jobban átjár a félelem.
- Áááááá! - sikítottam fel, amikor egy férfi teste került ki a kocsim elé és én elütöttem. Félrerántottam a kormányt, a kocsi félig neki ment az egyik fának. Mivel a biztonsági övet nem kötöttem be lefejeltem a kormányt. Bármilyen jól is néz ki a kocsi, a légzsákot a bátyáim kiszerelték belőle.
- Au. - megfogtam a fejemet valami meleg és ragacsos ömlött ki belőle, véreztem. Kiszálltam a kocsiból és botorkálva elindultam az úttesten fekvő ember alak felé. Ugye nem halt meg?
Hirtelen megmozdult, majd csont törések roppanása hallatszott, ahogy felállt. Az ijedség csak jobban átjárt, ez lehetetlen egy ember erre nem képes! Elindult felém vigyorogva, de az arca nem emberi volt hanem ijesztő, eltorzult.
- Mi-mi vagy te? - dadogtam félelemmel teli hangon, és hátráltam vissza a kocsimhoz.
- A halálod, aki nagyon szomjas.
Neki ütköztem a kocsi hátuljának, és megint megpróbáltam összpontosítani, hogy fájdalmat okozzak ennek az akárminek, de nem tudtam. Csak még jobban megrémültem.
- Hagyj engem békén! - kiáltottam.
- Soha.
Egyre közelebb ért, az arcán feszült várakozás és valami félelmetes maszk látszott. A nyakamhoz ugrott és beleharapott. Felsikítottam. Fájdalom járt át, ahogy elkezdte kiszívni a vérem, majd hirtelen engedett, eltűnt előlem és neki csapódott az egyik fának. Én a nyakamhoz kaptam. Egy másik alak tűnt fel a semmiből és megállt előttem. Felkapott egy botot és beleszúrta a földön fekvő emberszerű valaminek a szívébe. Azaz akármi egy pillanat alatt elszürkült, és nem mozdult arcán éles fájdalom.
Megint sikítottam, az előttem lévő fiú megfordult, Nate arcát ismertem fel benne. A kezem továbbra is a nyakamon lévő seben tartottam.
- Bonnie, én...Jól vagy? - kérdezte bátortalanul.
- Ne gyere a közelembe!
- Én meg tudlak gyógyítani, kérlek engedd meg. - fájdalmasan és kérlelően rám nézett. - A nyakadon lévő seb nem fog eltűnni, kérlek had segítsek.
Éreztem, hogy egyre jobban kikerül a látószögemből Nate arca és valami feketeség felé haladok, lecsuktam a szemem és elheveredtem a fűben. Elvesztettem az eszméletem.